Halászbárka Látogatóközpont


Látogatóközpont 1

A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. tulajdonában álló közel 700 m2 alapterületű épület 2015-ben került átadásra, ÉAOP pályázati forrás felhasználásával. Az „U” alakú „Halászbárka Látogatóközpont”-ban ajándékbolt, kiállító terem, konferenciaterem. Az ajándékboltban Hortobággyal, a halászattal, a természetvédelemmel kapcsolatos ajándéktárgyakat, valamint kistermelők portékáit (méz, lekvár, szörp, fa ajándéktárgy) lehet megvásárolni. A kiállító teremben a 2016. évben alapításának 100. évfordulóját ünneplő Halgazdaság történetével, a haltermeléssel – keltetéstől a halastavi termelésen át egészen a feldolgozásig – valamint a hortobágyhoz és a halgazdasághoz elválaszthatatlanul kötődő európai szinten is kiemelkedő jelentőséggel bíró madárvilággal, emlős és kétéltű faunával, valamint a vízhez kötődő flórával lehet megismerkedni. Az 50 fős konferenciaterem alkalmas szakmai konferenciák tartása mellett akár gyerekek részére tartandó ismeretterjesztő foglalkozások lebonyolítására is. 

A Látogatóközpont mellett található az un. „Madárbarát park”, mely kialakítása szintén ÉAOP forrás felhasználásával történt. A park építésekor az volt a cél, hogy a madarak számára minél vonzóbb környezetet alakítsunk ki az Öregtavak szomszédságában, ahol a vízi környezetet közvetlenül nem igénylő madarak megfelelő pihenő-, és fészkelő helyet találnak. Ennek megfelelően dúcetetők, madárodúk, veréb lakótelep került kihelyezésre, valamint a rovarvilág megtelepedését segítő rovarteleltetők, rovarhotel került elhelyezésre. Az ide látogató vendégek a parkot térkővel borított ösvényen tudják bejárni, kényelmes fából készült padokon tudnak megpihenni, valamint a kert egyik látványosságának, a kerti tónak a mindennapi életét a fák árnyékában található lelátóról tudják megfigyelni anélkül, hogy az ott élőket megzavarnák.

Látogaközpont 5